Több betegség után jár adókedvezmény, például a cukorbetegek egy része az idén havi ötezer forint kaphat. Sőt, az érintettek 2008-ig visszamenőleg kérhetik a pénzt.

Bár már évek óta jár adókedvezmény bizonyos betegségben szenvedőknek, de sokan nem veszik igénybe, mert nem tudnak róla (esetleg félnek bevallani betegségüket a munkahelyükön). A Buksza figyelmét egy érintett ismerőse hívta fel erre a kedvezményre.

Forrás: Origo

Az érvényes jogszabályok szerint a súlyosan fogyatékos emberek a mindenkori minimálbér 5 százalékát megkaphatják adókedvezmény formájában. A jelenleg havi 5075 forontos összeg a vonatkozó kormányrendeletben tételesen felsorolt betegségben szenvedőknek jár, többek között a siketeknek, a végtaghiányos embereknek, és a cukorbetegek egy részének.


Az érintetteknek orvosi igazolást kell bemutatniuk a betegségükről, enélkül csak az kaphat, aki rokkantsági járadékban részesül. A kedvezmény 5 évre visszamenőlegesen is jár. Vagyis, aki igazolni tudja, hogy 2008-ban is már beteg volt, az önellenőrzéssel kérheti a személyi kedvezményt. 

Dokumentumok az igényléshez

A 2008. évi bevallást a 0853., a 2009. évi bevallást a 0953., a 2010. évi bevallást a 1053., a 2011. évi bevallást a 1153., a 2012. évi bevallást a 1253., a 2013. évi bevallást a 1353. számú nyomtatványon lehet önellenőrizni. (A NAV útmutatója itt olvasható.)

Az önellenőrzés után jár neki az adott évre vonatkozó minimálbér 5 százaléka. Ez 2008 és 2013 között összesen 289 ezer forint, ami kiegészül az idén havonta járó 5075 forinttal. (Lásd a grafikont.)

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon