Az érettégizetteknek jóval nagyobb fizetésre van sanszuk, mint a szakiskolásoknak. Egy vidéki ház ára is kijön a különbségből. 

"A munkaerőpiacon az érettségivel rendelkezők sikeresebbek, foglalkoztatásuk magasabb, többet keresnek és kisebb arányban kényszerülnek segéd- és betanított munka végzésére" - derül ki a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet (MTA KRTKI) és a Corvinus Egyetem kutatói által készített tanulmányból.

A dolgozat többek között a különböző iskolákban járó diákok munkaerő-piaci esélyeiről, az érettségi jelentőségéről, a duális szakképzés problémáiról is ír, a Buksza azonban csak a keresetekre vonatkozó megállapításokat vette át a tanulmányból. A teljes tanulmányt itt olvahatja el (pdf). 

Forrás: Origo

A kutatás szerint a szakközépiskolai végzettségűek keresete 25 százalékkal meghaladja a szakiskolai végzettséggel rendelkezők keresetét.

A magasabb fizetés elsősorban annak köszönhető, hogy "az érettségizettek nagyobb számban kerülnek be jól fizető foglalkozásokba, de a foglalkozásokon belüli átlagos előnyük is eléri a 7-8 százalékot". A kutatók számításai szerint ez a fizetési előny összesen - a teljes aktív életpályára vetítve -  8-8,5 millió forintos pluszt jelent a mostani béreket nézve, ebből pedig kijön egy vidéki ház.  

Forrás: MTA KRTK KTI - Corvinus Egyetem: Az érettségi védelmében című tanulmány

A tanulmány azt írja: "Az érettségizettek bérelőnye éppen azokban a klasszikus ipari és szolgáltató foglalkozásokban a legmagasabb (lakatosok, forgácsolók, hegesztők,ipari és építőipari szerelők), ahol a kormányzati és kamarai elképzelések szerint különösképpen nincs szükség középiskolai szintű, a teljes értékű érettségire felkészítő képzésre. Ezekben a foglalkozásokban a vállalatok nem csak a szakközépiskolában, hanem a gimnáziumban érettségizett, majd fizikai munkán elhelyezkedő szakmunkásokat is többre értékelik, mint a szakiskolából kikerülteket."

Az érettségizettek minden korosztályban (életkorban) magasabb fizetést kapnak, mint a szakiskolából indulók, ráadásul a két csoport keresete közötti különbség az életkor emelkedésével párhuzamosan növekszik. "Ez arra vezethető vissza, hogy a szakmák gyorsan és jelentős mértékben változnak – a tegnapi tudás ma már kevesebbet ér a munkaerőpiacon –, illetve arra, hogy a szakmunkás képzettségű egyént nem készítették fel arra, hogy tudását folyamatosan igazítani tudja a változásokhoz" - magyarázza a tanulmány. 

Magasabb végzettség, magasabb fizetés

A Buksza is foglalkozott korábban a témával: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még tavaly júniusban készített összeálltást arról, hogy az iskolai végzettség hogyan befolyásolja a fizetést. A közel 240 ezer forintos átlagfizetés mögött ugyanis igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek.

A versenyszférában az egyetemi végzettségűek 600 ezer feletti összeget kerestek 2013-ban, miközben a közszféra 125 ezer forintot fizetett egy nyolc általánossal rendelkező dolgozónak. Az alábbi adagrafikán láthatóak a különböző végzettségért járó keresetek. (Az adatgrafika megegyezik azzal, amelyik az említett, tavaly júniusi Buksza-cikkben szerepelt.)

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Több magyarországi Tescóra kerülhet lakat

Áfacsapda: büntetik az olvasókat

Megtámadták a banánt

80 ezer forint eltűnt a bukszánkból

Méregdrága lett a dollár

Kopassza meg az államot adókedvezményekkel

Egy csomó pénzt hagyunk a NAV-nál feleslegesen

Kitágul az eurózóna, Magyarország nem kíváncsi rá