Milliomossá válhatnak a kincsgyanús rudat megtaláló közmunkások a legjobb forgatókönyv szerint.

Két közmunkás aranyrúdnak látszó tömböt talált vasárnap a józsefvárosi Golgota téren- írta az Origo vasárnap. A megtalálók értesítették a főnöküket és a rendőrséget, utóbbi lefoglalta az aranyrúdgyanús tárgyat, a szakértők pedig megkezdték annak vizsgálatát.

Fotó: Origo - Józsefváros.hu

Egyelőre nem tudni, valódi aranytömbről van-e szó, látszólag igen. A fenti fotón látható tömbhöz hasonló, igazi aranyrudak pedig sokat érnek, áruk a tömegüknek megfelelően emelkedik. Egy tízdekás tömb közel 1 millió forintba kerül, a negyedkilósé valamivel 2,5 millió forint alatt mozog, az egykilósé pedig 9,8 millió forintot ér a jelenlegi világpiaci árfolyam alapján.

Egyelőre tehát az egyik kérdés, hogy valódi aranytömbről van-e szó, a másik, mi lesz a lelet sorsa - feltéve, hogy nem derül ki, hogy ki a tulajdonos.

A válasz a kincstalálást szabályozó Polgári Törvénykönyvben található. A törvény szerint, ha valaki olyan kincset (értékes tárgyat) talált, amelyet ismeretlenek dugtak el, vagy a tárgy tulajdonjoga feledésbe merült, akkor fel kell ajánlania azt az államnak. Ha az államnak nem kell, akkor a megtalálóé lesz a kincs.

Amennyiben az államnak nincs szüksége rá, akkor a megtaláló a kincs értékének megfelelő díjat kap. (Ha esetleg a kincs védett kulturális javak közé sorolható, akkor automatikusan az állam lesz a tulaj.)

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Mennyit kapnak havonta a polgármesterek?

Hitelmatek: ki mennyi kaphat jövőre?

Nyugdíj: mínusz 70 ezer

Átírhatják a személyi igazolványról szóló szabályt

Fogamzásgátlókat vontak ki a forgalomból

Álarcos mérgek bujkálhatnak az ételeinkben