Több megoldás is van arra, hogy a vasárnapi boltzárat kikerüljék az áruházláncok és a vásárlók. A törvénytervezet akár ellentétesen is elsülhet a kisebb boltokra nézve. A vásárlók pedig jól járhatnak. 

Egyelőre bizonytalan a vasárnapi boltzárról szóló törvénytervezet sorsa. A javaslatot benyújtó kisebbik kormánypárt frakcióvezetője, Harrach Péter először azt mondta, a kormány támogatja a tervezetet, majd a nemzetgazdasági tárca közölte, nincs erről döntés. Majd Harrach Péter annyit mondott, hogy számára elég, hogy Orbán Viktor miniszterelnök támogatásáról biztosította, majd a miniszterelnök szóvivője az Indexnek azt mondta, a kormányfő még nem döntött, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig kitart a boltzáras javaslat mellet. (Időközben Szlovákiában elbukott a vasárnapi boltzár.)

Fotó: Origo

Tehát azt nem tudni, hogy mi a kormány álláspontja, ahogy azt sem, hogy a már benyújtott javaslat hogyan változik majd a különböző módosító javaslatok eredményeként. Mindenesetre arra lehet számítani, hogy a boltokat korlátozni fogják. 

Vasárnap zárva, kivételekkel

A parlamenthez benyújtott javaslat szerint a 400 négyzetméternél kisebb boltok, a családi kézben lévő üzletek kivételével az üzletek nem nyithatnak ki vasárnap, szombaton pedig 6-tól 22 óráig lehetnek nyitva. 

 Fotó: Buksza

A javaslat kivételekre is lehetőséget ad, a benzinkutakra, gyógyszertárakra, dohányboltokra nem vonatokzik a korlátozás. A pékárut és tejterméket árusító boltok is kivételek: vasárnap 5-től 12 óráig tarthatnak nyitva, nyitva, a többi napon pedig 5-kor nyithatnak. Emellett a javaslat szerint a kereskedők (boltok) választhatnak egy évben öt olyan vasárnapot, amikor 6-tól 22 óráig nyitva lehetnek, de ezt előzetesen a kereskedelmi hatóságnak be kell jelenteni. 

Az alábbiakban három lehetséges forgatókönyvet vázol fel a Buksza, amelyek egymással párhuzamosan is megvalósulhatnak, feltéve, hogy valóban bevezetik a boltzárat. 

Felértékelődő szombat

1. Bár a javaslat első látásra hátrányosan érinti majd a nagyobb láncokat, de a Buksza szerint elképzelhető, hogy a szabályozással mégsem járnak majd olyan rosszul. Benne van ugyanis a pakliban, hogy azok, akiknek kevés az idejük, és nagy választékot keresik, egy nagyobb üzletet - mondjuk hipermarketet - fognak felkeresni mondjuk szombaton vagy pénteken. Azaz pont a nagyobb üzletekben koncentrálódhat a forgalom egy jelentős része. 

Ha lesz, akkor a vasárnapi boltzár kétségtelenül korlátozza majd a vásárlók szabadságát, annyiban viszont kedvezhet is a nekik, hogy még nagyobb harcot vívnak majd értük. Ennek eredményeként a pénteki és szombati akciók kiemelten fontosak lesznek. Már most is vannak kifejezetten hétvégére időzített akciók, amelyek az átlagosnál jóval alacsonyabb árat biztosítanak egy-egy terméknek, a vasárnapi boltzár miatt pedig az árhuházláncok még kedvezőbb áraket hirdethetnek péntekre és szombatra, amikor a roham várható.

Fotó: Buksza

2. Mivel a törvényjavaslat szerint a benzinkutat nyitva maradhatnak, ezért a Buksza szerint az is elképzelhető, hogy az áruházláncok a kutakkal próbálnak szorosabb együttműködést kialakítani.

A Spar már beköltözött néhány OMV-kútra, és a további terjeszkedés is elképzelhető. A korábbi sajtóhírek szerint az Auchan a Lukoil-kutakat szemelte ki, ám ezt az utóbbi áruházlánc nem erősítette meg. Az viszont tény, hogy az Auchan növelte a benzinkútjai számát az elmúlt időszakban, így az nem kizárt, hogy a kutak mellé kisebb üzleteket is felhúz majd a jövőben.

3. A vasárnapi boltzár az online boltoknak is kedvezhet. A legnagyobb élelmiszerláncok közül a CBA-nak és a Tescónak már van, és az esetleges vasárnapi boltzár bevezetése miatt feltehetően a többiek is sürgősen létrehozzák a saját online boltjukat, ahogy azt az Auchan is tervezi, igaz konkrét időpont nélkül.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor az online bolttal rendelkező láncok lényegében mindig nonstop nyitva lesznek. A nagyok pedig árban viszonylag könnyedén tudnak majd kedvezőbb árat szabni a termékeknek, és a választékuk is nagyobb, mint egy kisebb boltnak, amelyek mentességet kapnak a boltzár alól.

Ha esetleg nem derülne ki egyértelműen a cikkből, fontos leszögezni: a Buksza nem foglal állást a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, se pro, se kontra. Pusztán arról elmélkedett, ha bevezetik a boltzárat, akkor milyen lehetséges változások jöhetnek. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Lecserélik Erzsébet királynő fejét

500-640 forintos dugódíj jöhet Budapesten

Magyarország toplistás az élelmiszer-drágulásban

1 318 000 000 000 000 forint - ennyi pénze van a leggazdagabbaknak

Betiltanák az ingyenes Tesco-buszokat?

Hitelmatek: ki mennyi kaphat jövőre?