A lebukás után vásárolt bérlet bemutatása már nem megoldás. A BKK percre pontosan méri a vásárlás időpontját, erről viszont nem szól az utasnak. Így a 2 ezer helyett a 16 ezer lehet a büntetés. Adódhat olyan helyzet, amelyben a vasszigor a szülőknek is felesleges kiadást okozhat.

Egy olvasó jelezte a Bukszának, megbüntették az egyik budapesti tömegközlekedési járaton. Ezt követően - még aznap - megvásárolta a bérletet, amit bemutatott az Akácfa utcában, ám ott nem fogadták el a bérletet, mondván, a vásárlás időpontja későbbi, mint az utazás. Megbüntették: ki kellett fizetnie a 16 ezer forintos büntetést, a 2 ezer forintos bérletbemutatási költség helyett.


Pénz és idő - Forrás: Sxc.hu

Az a BKK szabályzatában eddig is benne volt (van), hogy csak a lebukás előtt megvett bérlettel lehet élni az büntetéshez képest jóval olcsóbb bérletbemutatás lehetőségével, de a gyakorlatban azért volt megoldás. Az ellenőrrel való találkozás után az utas elment vett bérletet, majd bemutatta az Akácfában és le volt tudva az ügy. Ezzel persze kijátszották a szabályokat, de az tény, hogy sokan éltek ezzel a megoldással. 

Az említett esetből viszont az látszik, hogy ez ma már nem működik. Legalábbis a Ferenciek téri metróállomás bérletpénztárában vett bérlettel biztosan nem. Olvasónk ugyanis ott vásárolt. A vásárlást idejét pedig percre pontosan ismerték az Akácfa utcában.

Nem osztják meg

Az érthető, hogy a BKK csak azoknak biztosítja a bérletbemutatás lehetőségét, akiknek már valóban van bérletük, ezzel is csökkentve a potyázást. Szintén jogos a BKK részéről, hogy igyekszik a trükközéseknek gátat szabni a bevételek növelése érdekében, de az eljárás akkor is aggályos. Az utasok ugyanis joggal várják el, hogy minden információt megkapjanak a bérletvásárlással kapcsolatban. 


Lebukás - Forrás: Origo

Ha a BKK percre pontosan tartja nyilván a bérlet érvényességét, a vásárlás időpontját, az miért nincs rajta a bérleten, vagy legalább a vásárlásról adandó bizonylaton, számlán. Azokon ugyanis csak a nap szerepel. A vevőnek tehát ismernie kellene a megvásárolt termék minden fontos tulajdonságát. Pedig mint látjuk, a bérletnek fontos tulajdonsága a vásárlás időpontja. Másképp fogalmazva: a Bukszának nem tisztje védeni a bliccelőket, de azt problémásnak tartja, hogy a BKK a percalapú nyilvántartást nem közli az utasokkal.  

Aránytalanság

Az más kérdés, hogy a büntetés akár aránytalannak mondható, mivel egy 350 forintos jegy nélküli utazás - a helyszinen fizetve 8 ezer - később kiegyenlítve 16 ezer forintos büntetéssel jár. Ebből pedig inkább az látszik, hogy a cél elsősorban az utólagos kemény - zsebbe vágó - fellépés a potyázókkal szemben, nem pedig a bliccelés enhyébb/más eszközökkel történő visszaszorítása.  

A Buksza az esetről megkérdezte a BKK-t, a múlt szerdán a következő kérdéseket tette fel: Miért nem közlik a bérletvásárlókkal, hogy percre pontosan tartják nyilván a vásárlás időpontját? Ezt miért nem jelölik a bérleten? Miért alkalmazza ezt a vasszigort a BKK az érintettekkel szemben? Emellett azt is kérte a Buksza, hogy árulják el, hogy melyek azok a bérletpénztárak, ahol percre pontosan nyilvántartják a bérletvásárlás időpontját, valamint sorolják fel azokat a pénztárakat is, ahol nincs percalapú mérés.

A BKK a poszt megjelenése után reagált. A társaság a következőket írta (szó szerint): "Az utólagos bérletbemutatási lehetőséggel azon utasaink élhetnek, akik az utazás időpontjában rendelkeztek érvényes utazási jogosultsággal, de azt valamilyen okból nem tudták az ellenőrnek a helyszínen bemutatni. Üzletszabályzatunk V.4.1 pontja értelmében Ha az utas a pótdíjazástól számított 2, azaz kettő munkanapon belül a pótdíjazás időpontjában érvényes, arcképes igazolvánnyal használható bérletet és a hozzá használt igazolványt (azaz kitöltött bérletszelvényt és bérletigazolványt vagy érvényes diákigazolványt, illetve – a teljes árú bérleteknél – személyi igazolványt vagy kártya formátumú vezetői engedélyt) vagy utazásra jogosító igazolást mutat be a BKK által kijelölt helyen, úgy a Díjszabás szerint erre vonatkozó eljárási díj megtérítése mellett tartozását a BKK rendezettnek tekinti”. A bérletbemutatással naptári évente két alkalommal élhet az utas, amennyiben korábbról nincs rendezetlen pótdíjtartozása. A kedvezményes éves és az éves összvonalas bérletekre, továbbá a díjmentes utazásra jogosító okmányokra az évi kétszeri korlátozás nem vonatkozik. Kutya- és kerékpárbérlet bemutatására nincs lehetőség. A pótdíjcsekkhez mellékelt tájékoztató szintén tartalmazza, hogy a bérletbemutatás lehetőségével csak a pótdíjazás időpontjára érvényes bérletszelvény bemutatásakor élhet az utas. Továbbá jegyellenőreink is felhívják az utasok figyelmét a fentiekre a pótdíjazási eljárás során. Jelenleg a BKK Zrt. valamennyi jegy- és bérletpénztárában (melyek helyét és nyitva tartását megtalálhatja a http://www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/vasarlasi-tudnivalok/vasarlasi-lehetosegek/jegy-es-berletpenztarak/ hivatkozáson) elektronikus pénztári rendszer üzemel, mely rögzíti a vásárlás pontos időpontját, valamint a rendszerből kibocsátott számla vagy nyugta a dátumon kívül tartalmazza az értékesítés pontos időpontját, a szelvény sorszámát és érvényességi idejét is."

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

Éremmatek Szocsiban

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Magyarország vs. Bill Gates

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták